Az erdőművelés és az erdővédelem oktatásának kezdeti története

 

Az erdőművelés és az erdővédelem tárgykörök oktatásának története egészen az erdészeti felsőoktatás kezdetéig nyúlik vissza. Már az 1808-ban Selmecbányán felállított Erdészeti Tanintézet első tanára, Wilckens Henrik Dávid által összeállított tanterv is tartalmazza ezeket a témaköröket. Később Wilckens az udvari kamarának felterjesztett kérvénye alapján engedélyt kap az "erdőkáros rovarok gyűjteményének" beszerzésére is. A rovargyűjteményt még Wilckens munkássága alatt követte a fabetegségtani gyűjtemény, a gerinces állattani gyűjtemény, később a gombagyűjtemény összeállítása. E gyűjteményeket napjainkban is bővítjük, és felhasználjuk az oktatásban.

 

Az erdőművelés és az erdővédelem témakörébe tartozó tudományokat kezdetben a Növénytani Tanszék keretein belül számos neves professzor oktatásában sajátíthatták el a selmecbányai hallgatók. A Növénytani Tanszéktől való elválás Vadas Jenő kezdeményezésére 1901-ben történt.

 

A megalakult új tanszék 1904-től az Erdőműveléstani Tanszék nevet vette fel, első vezetője Vadas Jenő lett. Az I. világháborút követő kaotikus időkben, Vadas lassan állandósuló betegsége miatt, jelentős feladat hárult a tanszék két további oktatójára, Roth Gyulára és Kelle Artúrra is.

 

A Főiskola Sopronba költözése és végleges elhelyezése után átalakult a Főiskola szervezeti felépítése is. A változások nagy vitákat kavartak az akkori vezetésében, és végül nem kerülték el az Erdőműveléstani Tanszéket sem. Az erdővédelmi diszciplínák 1922-től az Erdővédelem-tani Tanszék gondozásába kerültek, melynek vezetését Vadas Jenőre bízták. Vadas Jenő ekkor már súlyos beteg volt. Rövidesen bekövetkező halála után Kelle Artúr vette át a Tanszék irányítását. Az Erdőműveléstani Tanszék vezetője - és a különválás utáni időkben az egyetlen oktatója - Roth Gyula lett.


Erdővédelemtani Tanszék

 

Kelle Artúr 1912-től dolgozott Vadas Jenő mellett. Elsősorban neki tulajdonítható az I. világháború utáni Magyarország egyik legértékesebb és legépebben megmaradt állattani, rovartani és erdővédelemtani gyűjteményének megőrzése. Kelle Artúr fektette le az erdővédelem napjainkban is élő hosszútávú feladatait. Az ő javaslatára vezették be az elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzést az erdővédelemben is, mely terepi tanulmányutakat és gyűjteménybeli gyakorlati különórákat jelentett. Vezetésével az újonnan alakult Erdővédelemtani Tanszék az alábbi tárgyakat oktatja:

  • Erdészeti állattan 5 előadás + 4 gyakorlat
  • Növénykórtan 2 előadás + 2 gyakorlat (1933-ig a Növényélet- és Kórtani Tanszékkel megosztva)
  • Erdővédelemtan 4 előadás + 4 gyakorlat

 

A második világháborút követően a Tanszék tagjai az oktatási feladatok mellett nagy volumenű és eredményes kutatómunkát is folytattak. Kelle Artúrt Győrfi János, Haracsi Lajos, Igmándy Zoltán, majd Varga Ferenc követte a tanszékvezetői poszton. Munkájuk nyomán számos jegyzet látott napvilágot. Haracsi Lajos az Erdőmérnöki Kar dékánja, Varga Ferenc a Soproni Egyetem rektor-helyettese is volt. Igmándy Zoltán a Hazánk csövestapló (Polyporaceae s. l.) flórája és a fajok növénykórtani jelentősége című dolgozata alapján mezőgazdasági tudományok doktora akadémiai fokozatot kapott.

 

A Faipari Mérnöki Kar megalakulásakor a Tanszéken oktatott faanyagvédelmi ismereteket a faipari mérnök hallgatók számára is elérhetővé tették. A Tanszék az új karon az Ipari favédelem, a Faanyagvédelem, később az Építési faanyagok védelme című tantárgyakat oktatta. A Tanszéket ekkor Erdő- és Faanyagvédelmi Tanszékké nevezik át. Később a Faipari Mérnöki Karon is megszervezik a faanyagvédelmi képzést, mely folyamatosan átvette tanszékünktől a faanyagvédelmi oktatást.

 

A 20. század második felében fellépő erdőkárok, a kémiai növényvédelem előretörése és alkalmazása az erdészet különböző területein az erdőmérnököktől is megkívánta a szakirányú ismeretek elmélyítését, és folyamatos megújítását. Ezt az igényt felismerve Igmándy Zoltán 1975-ben elindította az Erdészeti Növényvédelmi Szakmérnöki Szakot. A négyszemeszteres levelező képzés elvégzése, és a kapcsolódó rendszeres továbbképzés napjainkban is feltétele az erdészeti növényvédelmi munkák szakmai irányításának.

 

A Magyar Mikológiai Társasággal együttműködésben kidolgozásra került az OKJ-s Gomba-szakellenőri tanfolyam soproni képzésének tanterve is. A képzést kellő számú érdeklődő esetén napjainkban is indítjuk.

 

A 2000-es években részt vettünk a Magyar Mérnöki Kamara tagjai számára szervezett továbbképzések lebonyolításában.

 

2004 során a Tanszék a campuson belül található E épületből az A épületbe költözött. A költözéssel a dolgozók munkakörülményei javultak. Könyvtárhelyiség, önálló genetikai és növénykórtani laboratóriumok kerültek kialakításra. A laboratóriumok az oktatók munkája mellett a hallgatói kutatómunkák előtt is nyitva állnak.

 

A rendszerváltozást követően a Tanszékünkön folyó alap- és alkalmazott kutatások kibővültek a természetvédelem és környezetvédelem területeivel is. Az Erdőmérnöki Karon induló új szakok új feladatokat hoztak, új tantárgyak kidolgozását tették szükségessé. A felsőoktatásban bekövetkezett változások, a kredit- később a bolognai rendszerre, majd az ötéves osztatlan erdőmérnök-képzésre való áttérés további, napjainkban is tartó változásokat hozott az intézet által gondozott tantárgyakban is.

 


Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

 

2007. január 1-jétől, újabb átszervezés folytán, az Erdőmérnök Kar Tanácsa az addig önálló Erdőművelés Tanszék és az Erdő- és Faanyagvédelmi Intézet összevonásával létrehozta az Erdőművelési és Erdővédelmi Intézetet. Ezzel a két szervezeti egység közel 85 év után újra egyesült.

 

A feladatok hatékonyabb szervezése érdekében továbbra is egy intézeten belül, de 2011. március 1-től önálló oktatási és kutatási egységként létrejött az Erdőművelés Tanszék és az Erdővédelem Tanszék.



Készült Varga Szabolcs és Frank Norbert, Az erdészeti felsőoktatás 200 éve című könyvben megjelent írásai alapján.