Dr. Bondor Antal születésnapi köszöntése


 

A Nyugat-magyarországi Egyetem, az Erdőmérnöki Kar, Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, a Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztálya, az Erdészeti Tudományos Intézet, az Országos Erdészeti Egyesület, a Zalaerdő Zrt, valamint a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt közösen köszöntötte az Erdőművelés Tanszék egykori vezetőjét, Bondor Antal professzor urat 80. születésnapja alkalmából.

 

Az elhangzott köszöntőbeszédek felidézték az ünnepelt sikerekben gazdag életpályáját; a mindig segítőkész, nagy tudású szakember bölcsességét, az erdészszakma elhívatott mesterét.

 

Az ünnepségen köszöntőbeszédet mondott:

  • Prof. dr. Varga Szabolcs, egyetemi tanár, az ünnepség házigazdája
  • Prof. dr. h.c. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora
  • Dr. Vajai László, a Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztályának vezetője
  • Prof. dr. Náhlik András, az Erdőmérnöki Kar dékánja
  • Dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója
  • Zámbó Péter, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke
  • Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója
  • Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója
  • Dr. habil. Frank Norbert, az Erdőművelés Tanszék tanszékvezetője

 

Az ünnepségen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Az ünnepeltnek ezúton is gratulálunk, és további egészségben, boldogságban gazdag szép éveket kívánunk.