Dr. Tihanyi Zoltán

 

Tihanyi Zoltán 1931. augusztus 22-én született Gyulán, ott végezte iskoláit, 1949-ben tett érettségi vizsgát. Az Erdőmérnöki Főiskolára még az évben iratkozott. 1951-ben hamis váddal a negyedik szemeszterben több hallgatótársával együtt a Főiskoláról kizárták. 


A félbehagyott soproni tanulmányokat Budapesten földmérő technikusi tanfolyammal igyekezett pótolni, innen hívták be katonai szolgálatra. Két év után szerelt le, majd négy év különböző helyen és munkakörben folytatott munkaviszony után csak 1957. februárjában folytathatta Sopronban az erdész képzést.


Erdőmérnöki oklevelét 1960-ban vehette kézbe, majd - szinte a jogtalan eljárás miatti kárpótlásként - mérnökként a szolgálatot a Főiskola Erdőtelepítéstani Tanszékén kezdte mint kutató. Szakmai-oktatói tevékenységét e Tanszék és jogutódjai keretében folytatta egészen nyugdíjazásáig. 1977-ig gyakornok, majd tudományos munkatárs, 1964-től a kutatási munka mellett tevékenyen részt vesz az oktatásban is.


1969-ben Az óriásnyár telepítésének lehetőségei a Balaton-nagybereki láptalajon c. disszertáció megvédésével műszaki doktori címet kap.


1977-1985-ig tudományos főmunkatárs, a tanszéken gyakorlati oktató, a Szaporítóanyag-termesztés és Erdősítéstan gyakorlatokat tartja az erdőmérnök hallgatóknak.


1984-ben a Gyorsan növő fafajok fatermése és a szennyvízhasznosítás összefüggései c. disszertációja alapján mezőgazdasági tudomány kandidátusa fokozatot szerez. 1985-ben kap egyetemi docensi kinevezést az Erdőtelepítéstani Tanszékre, bár ekkor már húsz éve oktat. 1986-tól összevonás miatt az Erdőműveléstani Tanszéken dolgozik.


Hallgatóit az alapos ismeretek elsajátítására, a mérnöki pontosság, igényesség betartására tanítja. Szakmai gyakorlatát, az oktatott szakterületen való jártasságát mind a hallgatók, mind oktatótársai elismerték és becsülték, a tervezői tevékenység során szerzett tapasztalatait az oktatásban is hasznosította.


A kutatás, oktatás mellett rendszeresen vállalt az Egyetemen egyéb feladatokat: a Kari Tanácsnak és a Dékáni Tanácsnak 5 évig, az Egyetemi Tanácsnak 9 évig volt tagja, közben szakszervezeti bérfelelős, az egyetemi doktori bizottság, a kutatásszervezési és könyvtári bizottság, a tudományos diákköri bizottság tagja. 1987-90. között az Egyetem tudományos rektorhelyettese; 1989-től nyugdíjba vonulásáig, 1991-ig az Erdőművelés Tanszék vezetője.


Utolsó aktív évében a nyugdíjba vonulásra készülve éri a szívinfarktus, melyből szerencsésen felgyógyulva élvezhette a megérdemelt nyugdíjas éveket családja körében. Megromlott egészsége miatt 1992. január 29-én saját kérésére vonult nyugdíjba.


Két tudományos disszertáció mellett hat egyetemi jegyzet, 47 tudományos dolgozat, kiviteli műszaki terv, szakértői munka, kutatási jelentés szerzője. Fő kutatási területei: az erdősávok komplex hatásának vizsgálata, a láptalajok erdőgazdasági hasznosítása, a fenyők termesztése-fenyőgazdálkodás, erdei mellékhasználatok, szennyvíz-szennyvíziszap és hígtrágya elhelyezés faültetvényeken. Ez utóbbi témában 59 kiviteli terv készítésében vett részt, többnyire vezető tervezőként. Számos útfásítási terv is fűződik nevéhez.


Tagja volt különböző országos hatáskörű szabványosítási és műszaki irányelveket kidolgozó bizottságnak, munkacsoportnak.


Tudományos munkásságát 1966-ban az Erdészet Kiváló Dolgozója, 1982-ben Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el.


2003. szeptember 21-én hunyt el Sopronban.


Összeállította: Varga Szabolcs
Megjelent az erdészeti felsőoktatás 200 éves évfordulójára készült jubileumi kiadványban.