Dr. Haracsi Lajos

 

Haracsi Lajos 1898. április 19-én született Toponáron, több generációra kiterjedően erdész családból. A családi hagyományok mellett gyermekkora közvetlen környezete, a zselici erdőkben töltött mindennapok is az erdész szakma felé irányították érdeklődését.


1920 márciusában iratkozott a Selmecbányáról frissen Sopronba települt Bánya- és Erdőmérnöki Főiskolára, ahol 1924-ben kapott erdőmérnök oklevelet.


Az Erdővédelemtani Tanszéken kezdett dolgozni tanársegédként. 1927-től a miskolci, majd a kaposvári Erdőigazgatóságon dolgozott. 1933-35 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen képezte tovább magát, és biológus képesítést szerzett. Itt nyerte el 1937-ben a doktori fokozatot is Adatok a levéltetvek biológiájához című disszertációjának megvédésével.


1935-ben a soproni Erdészeti Kutató Intézethez került, kutatómunkája alapján az Erdőmérnöki Főiskolán 1943-ban magántanári képesítést szerzett, az Erdővédelemtan tárgykörből előadásokat tartott. A kutató-oktató tevékenység mellett a Tanulmányi Erdőgazdaság irányítását is ellátta egy ideig.


1945-ben áthelyezték a Kaposvári Erdőegyesüléshez, melynek 1948-ban vezetője, majd vezérigazgatója. Felkészültségére, szakmai ismereteinek magas szintjére jellemző, hogy erdőigazgató korában a „tudós” igazgató jelzővel emlegették munkatársai. Kiváló emberi kapcsolatot tartott munkatársaival, rendszeresen szervezett számukra üzemi tapasztalatcseréket. 1950-ben a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti Főosztályára kerül osztályvezetőnek.


1951-ben tanszékvezetőként kap meghívást az Edővédelemtani Tanszékre egyetemi tanár beosztásba, előtte már 1950-ben megírta az Erdővédelemtan tankönyvet. 1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot adományozta részére. A tanszéki munka mellett 1955-ben sorra jelennek meg a gyakorlati anyag elsajátítását segítő határozó jegyzetei: a Gombahatározó, a Hazai emlősök és madarak határozója és a Rovarhatározó (Fontosabb károsítók áttekintése). 1959-1961. között az Erdőműveléstani Tanszéket is vezette, e tanszéken is tartott előadásokat.


Tudományos dolgozatai az erdőművelés területén Magyarország erdőtájaival, az általa kialakított erdőtipológiával, a homoki erdők problémáival, a nyárfagazdálkodással; míg az erdővédelem terén a cserebogár pajor károsításával, a csertaplóval, a nyárak betegségeivel, álgesztesedésével foglalkoznak. 1966-ban készül el az Erdészeti növénykórtan című könyve, mely az első magyar nyelvű erdészeti növénykórtani munka, amelyben a gombák általa kidolgozott rendszerét is tárgyalja, majd hamarosan az Erdővédelemtan újabb kiadása is napvilágot látott.


A gyakorlati munka magas szakmai felkészültséget biztosított számára az oktatásban is. Az erdészeti szakterület minden ágában jó felkészültséggel rendelkezett, tudományos munkájában kiválóan alkalmazta gyakorlati tapasztalatait. Ez megmutatkozott az általa írt egyetemi jegyzetekben is: a gyakorlati élethez közelálló, a hallgatók számára áttekinthetőbb jegyzetet írt az Állattan I.-II tantárgyakból.


Példamutató oktató és nevelő volt; sokat, és szívesen foglalkozott a hallgatókkal, a fiatal oktatókkal, utóbbiak közül ketten a szakmában elsőkként szereztek kandidátusi minősítést. Előadásait mindig hallgatókkal teli tanteremben tartotta, bármely tárgyról is volt szó. A hallgatóság, és oktatótársai kiemelt megbecsülését vívta ki emberi közvetlenségével, mély humánumával, segítőkészségével.


Három évig, 1952-54. között volt az Erdőmérnöki Főiskola dékánja, igazgatója, mely tisztségből saját kérésére mentették fel. Később az Erdészeti és Faipari Egyetem tudományos igazgatóhelyettese – e megbízásból is saját kérésére távozik 1962. december 1-jén.


Az 1956-os forradalom után kiemelkedő szerepe volt az egyetemi oktatás október 12-ei újraindításában.

 

Két cikluson keresztül volt az Országos Erdészeti Egyesület elnöke, hosszú ideig Az Erdő szerkesztőbizottságának tagja, a Mikológiai Szakosztály elnöke.


Ötvennél több könny-könyvrészlet, egyetemi jegyzet, szakcikk, tanulmány jelent meg tollából, megőrizve széleskörű érdeklődésének és kutatásainak eredményeit.


1955-ben az Erdőgazdaság kiváló dolgozója, 1961-ben az Erdészet Kiváló dolgozója kitüntetést, a Szocialista Munkáért érdemérmet, 1968-ban a Munka Érdemrend arany fokozatát, 1966-ban az Országos Erdészeti Egyesülettől a legmagasabb szakmai díjat,a Bedő Albert díjat kapta elismerésül. 1970-ben az Alma Mater díszdoktorává avatta.


1978. március 10-én hunyt el Sopronban.


Összeállította: Varga Szabolcs
Megjelent az erdészeti felsőoktatás 200 éves évfordulójára készült jubileumi kiadványban.