Dr. Roller Kálmán

 

Borsodnádason született 1913-ban. Gimnáziumi éveit Ózdon kezdte, majd a premontrei rend gödöllői középiskolájában folytatta, itt is érettségizett.


Erdőmérnöki oklevelét 1937-ben szerezte meg, majd Miskolcon kapott alföldfásítói megbízatást. Tiszapalkonyán kezdte tevékenységét, majd a Nyírségben folytatta. A háború után Heves megyében kapott erdőgondnoki állást.


1949-ben felkérték az erdészeti kutatás ujjászervezésére. Megalapították az Erdészeti Tudományos Intézet budapesti központját, amelynek igazgatója lett. 1951-ben kinevezték az Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Kara Erdőtelepítési és Fásítási Tanszékének vezetőjévé.


Az Erdőmérnöki Főiskola igazgatójává 1954-ben nevezték ki. Nevéhez fűződik a főiskola oktatásának megreformálása, a tíz féléves tanulmányi idő bevezetése. Tevékenysége alatt az oktatás színvonala nőtt. Ezt a tanártársaival, szakmával és diákokkal történő tanácskozások megszervezésével és az ott elhangzottak oktatásban történő hasznosításával érte el.


Az 1956-os forradalom leverése után az Ausztriába menekült oktatók egy része és az erdőmérnök hallgatók többsége, az ő vezetésével Kanadába vándorolt ki, ahol erdőmérnöki tanulmányaikat magyar nyelven folytatták, illetve fejezték be. Közbenjárására ugyanis a kanadai kormány mintegy 200 erdőmérnök hallgatóval és számos oktatótársával, azok hozzátartozóival együtt befogadta és Vancouverben lehetővé tette számukra, hogy a selmeci hagyományok szellemében, magyar divíziót alkotva tanulhassanak. 1961-ig a vancouveri University of British Columbia Magyar Divíziójának dékánjaként munkálkodott.


1963-ban Winnipegben kutatói állást vállalt a Kanadai Erdészeti Szolgálatnál. Kutatómunkája a genetika területén nemzetközileg elismert. A manitobai egyetem tiszteletbeli kutatóprofesszorának választotta. Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa a botanikai rendszertan és az Abies genus szakértőjeként ismerte el.


1970-ben áthelyezték Fredericktonba, Kelet-Kanadába, ahol kutatómunkáját az erdőtelepítés területén folytatta. l978-ban ment nyugdíjba. A Kanadai Erdészeti Szolgálat főigazgatója, R. j. Bourchier ez alkalomból köszöntőlevélben méltatta "hosszú, sikeres kutatómunkáját és bátor fáradhatatlan jövőbetekintő szemléletét".


1983-ban tagja lett a North American Poplar Council-nak. A British Columbiai Erdészeti Egyesület tiszteletbeli tagjának választotta. Tudományos munkásságát nyugdíjazása után is folytatta. Konzultációs irodát nyitott, és szaktanácsadóként dolgozott. Összesen több mint száz tanulmányt, cikket és három angol nyelvű szakkönyvet írt.


Hosszabb időt töltött el Hollandiában és Kolumbiában. E tanulmányutak eredményeképpen jelentős munkái születtek meg. Így a holland megrendelésre készített, könyv alakban megjelent, nyárfa hibridek rendszerező osztályozása és a dél-amerikai földcsuszamlásos területek stabilizációs lehetőségeinek vizsgálata.


Torontóban élete végéig aktívan részt vett a helyi soproni csoport életében. Széleskörű levelezésben állt mintegy száz közéleti személyiséggel, szakemberrel és sok volt soproni diákjával. A Soproni Divízió történetét angol és magyar nyelvű könyvekben írta meg. (Sopron Chronicles és Mi is voltunk egyszer az Akadémián). 1998-ban az Erdészeti Tudományos Intézet Vadas Jenő Emlékéremmel tüntette ki. A Magyar Köztársaság elnöke 2002-ben a "kanadai magyarság érdekében, a magyar mérnökök szakmai hírnevének öregbítésében végzett tevékenysége elismeréseként'' érdemrendet adományozott neki. A British Columbia Egyetemen "az erdészeti tudományok és egyetemi oktatás területén elért kimagasló eredményeiért" díszdoktorrá avatták. A Nyugat-magyarországi Egyetemtől 2003 decemberében díszpolgári kitüntetést kapott, amit örömmel nyugtázott, de személyesen már nem vehette át.


Ontarioban, 2004. január 4-én hunyt el.


Összeállította: Grátzer Miklós és Náhlik András
Megjelent az erdészeti felsőoktatás 200 éves évfordulójára készült jubileumi kiadványban.